Bükfürdőn a helyi TDM egyesület tavaly alapította meg, és az idei Fürdőbálon adta át először a szakma rangos elismerését jelentő Bükfürdő Turizmusáért Díjat. A régió szakmailag legerősebb, ilyen minőségében egyedülálló turisztikai civil összefogása 2010-ben első alkalommal Németh Istvánt, a Büki Gyógyfürdő Zrt elnök-vezérigazgatóját választotta a kitüntető cím birtokosának évtizedes, Bükfürdő érdekében, fejlődéséért kifejtett munkája elismeréseként.
Az egyesület logóját formázó kristálytárgy önmagában is értékes, egyedi művészi munka, a kitüntetettet pedig a helyi turisztikai szolgáltatókat, vállalkozókat, pártoló tagokat és az önkormányzatot is magában foglaló szervezet egyúttal tiszteletbeli tagjává is fogadja.
A díjat nem kaphatja volt- vagy aktív politikus, az egyesület elnökségi tagja, illetve büntetett előéletű személy; a díjazottat minden évben a tagok (Bükfürdő esetén ez közel 130 fő) javaslatai alapján az elnökség választja ki.
A díjat a régió hagyományos, legnagyobb turisztikai bálján, az elmúlt hétvégén rendezett büki Fürdőbálon a TDM-szervezet elnökségének képviseletében Pálffy Tamás, az egyesület elnöke, Szanyi Krisztián alelnök és Balogh Károly, a munkaszervezet menedzsere, a Magyar TDM Szövetség elnöke adták át. Németh István köszönő szavaiban elmondta, számára a kitüntetés a legnemesebb valamennyi díj közül, amit valaha kapott, hiszen ez a szakma, a helyi vállalkozók és szakemberek egyöntetű elismerése.