2012. február elejétől Galla Gergő, a Hotel Regnum Residence Budapest igazgatója veszi át a TMSZ Szálloda Tagozatának irányítását. Galla Gergő – aki egyúttal a Tourconsult Kft. szálloda-üzletági tanácsadója is – szakmai tapasztalatával és kiterjedt kapcsolatrendszerével erősíti majd a szövetséget.
Az új tagozatvezető kiemelt feladatának tekinti a szervezeti tagság országos bővítését, a szállodák közötti kommunikáció hatékonyságának növelését, valamint a rendszeres tapasztalatcsere lehetőségének biztosítását. Tervei között szerepel továbbá, hogy a szervezet tagjaival együttműködve érdemi javaslatokat dolgozzanak ki a pesti, valamint a vidéki szállodák árzuhanásának megállítására, illetve az átlagárnövelésre.
A tisztújításra azért került sor, mert a szállodatagozat korábbi vezetője, Szabó Mihály, a hódmezővásárhelyi BW Gingko Sas korábbi igazgatója a tavalyi évtől immár más területen kamatoztatja tudását (a szegedi Napfényfürdő Aquapolis első embere lett), ám a TMSZ szabályai szerint a tagozat vezetői pozícióját csak aktív szállodai szakember töltheti be. Szabó Mihály a tisztújítást követően is elnökségi tag marad, szaktudására a jövőben is számíthat a szövetség.