A június közepén megjelent kormányrendeletből egyértelműen kiderül: a kormányzat szándéka az, hogy valamennyi szálláshelytípusban a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonában álló, bejegyzett nemzeti védjegy működjön. Az átállásra megszabott új határidők azonban csak a minősítések felpörgetésével lesznek tarthatók, különösen, ha megszerzésük kötelezővé válik. Utóbbira egyre több jel mutat.
Hamarosan végleg búcsút mondhatunk az osztályba soroláson alapuló szálláshelyi kategorizálásnak, röpke egy éven belül ugyanis minden szálláshelytípusban át kell térni a védjegyrendszeren nyugvó szálláshelyi minősítésekre. A szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X. 20.) Korm. rendeletet módosító, a Magyar Közlöny 2011/63. számában megjelent 91/2011. (VI. 14.) Korm. rendelet értelmében abban a három szállástípusban, melyek esetében van működő, a tárca tulajdonában lévő, a szakmai szervezetek által működtetett tanúsító védjegy – ezek a magánszállások, a falusi szálláshelyek, valamint a kempingek és üdülőházak – 2011. szeptember 1-jéig tartó moratóriumról rendelkeztek a bevezetésre, és őszig használatban maradhatnak a régi minősítések. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a moratórium lejárta után türelmi időt hagy a szállásadóknak, és az első ellenőrzések alkalmával a régi minősítéseket használókat csupán tájékoztatja, de nem bünteti. A magánszálláshelyek koronás, a falusi szálláshelyek napraforgós, a kempingek és az üdülőtelepek csillagos-osztályos minősítési rendszert alkalmaznak.
Még nem kötelező
Az állami tanúsító védjegyek alkalmazása egyelőre nem kötelező és nem kizárólagos, ám vannak szakmai érvek arra, hogy ezeket kötelezővé tegyék a szálláshelyek számára. A kormányzat álláspontja is az, hogy ez az új rendszer segíti elő leginkább a megbízható minőségű szolgáltatók pozitív megkülönböztetését, megkönnyítve a fogyasztók döntését. A kérdés akár már az ősszel a parlamenthez benyújtandó turizmustörvény keretein belül szabályozásra kerülhet. Ezt sejteti az is, hogy a Magánszállásadók Országos Szövetsége javaslatot nyújtott be a turizmustörvény koncepciójához, amelyben javasolja a Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszer kiterjesztését. A részletek és a „szélesebb körben” fogalmának tisztázása még egyeztetésre vár, azt viszont határozottan szorgalmazza a szövetség, hogy az új üzemeltetési engedélyek kiadását már a minősítés meglétéhez kössék, ahogyan ez az Európai Unió több országában, például Ausztriában is történik.
Bírálat turbóüzemmódban
A szakmai szövetségek minősítőinek döntéseit egy negyedévente összeülő bírálóbizottságnak kell jóváhagynia, amelynek a munkájában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársa is részt vesz. Ez pedig nyilvánvalóan kevés lesz ahhoz, hogy szálláshelyek ezreinek, sőt tízezreinek sorsáról döntsön. 2011. szeptember 1-jéig pedig valószínűleg el sem tudják kezdeni a munkát.
Az összes magánszálláshely – ezek száma 32 ezer is lehet – minősítésével valószínűleg jövő nyárra végez a Magánszállásadók Országos Szövetsége – mondta el érdeklődésünkre Szabó István, a szövetség elnöke. A nyári szezonban lelassul a munka, mivel a minősítőknek minden szobába be kell tudniuk jutni, ami, ha vendégek vannak, csak korlátozottan lehetséges. A szálláshelyek azonban nem kerülnek hátrányos helyzetbe, mivel szeptember 1. után is használhatják a vendégház, apartman, apartmanház elnevezést. A szövetségnek 110 minősítője van, akik kettesével járják a szálláshelyeket, és egy nap alatt jó, ha öt minősítéssel végeznek. Ez azonban csak a munka első része, a végső szót a bírálóbizottság mondja ki, egy-egy bírálóbizottsági ülésen pedig számításaik szerint 50-100 szálláshely minősítéséről tudnak dönteni, tehát csak ebben a kategóriában szükség lehet akár hetente kétszer is ülést tartani.
A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége korábbi, még nem nemzeti védjegyként funkcionáló napraforgós minősítésével jelenleg több mint 1000 szállásadó rendelkezik, ezeknek a minősítéseknek az érvényessége – a minősítés dátumától függően – lépcsőzetesen csökkenő számban 2015-ig használható marketingcélokra. Ettől függetlenül ezek a szállásadók is megigényelhetik a nemzeti védjegyet, amellyel falusi szálláshely egyelőre még nem rendelkezik – tudtuk meg a szövetségtől. Viszont már több kérelem folyamatban van, ezeket előreláthatólag 1-1,5 hónap alatt szeretnék elbírálni. Az országban mintegy 7500 falusi szálláshely van, a minősítéseket 64 szakember végzi.
A minősítés megléte korábban követelményként benne volt a pályázatokban – mondja Szalay-Zala Andrea, a szövetség titkára. A most július 1-jétől kiírásra kerülő ÚMVP-pályázatokban már nincs nevesítve szövetség és minősítő rendszer, azonban az benne foglaltatik, hogy az üzemeltetési időszak alatt a szállásadónak kötelezettsége „tagságot fenntartani turisztikai szakmai szervezetben és csatlakozni annak minősítési vagy promóciós rendszeréhez (helyi Turisztikai Desztináció Menedzsmenthez, területi, regionális, országos egyesülethez, szövetséghez, turisztikai termék, nemzetközi vagy nemzeti védjegyhez, illetve minősítési rendszerhez).
A kempingek és üdülőházak minősítését végző Magyar Kempingek Szakmai Szövetségének elnöke, Réfi Antal szerint náluk nincs nagy előrelépés az egy hónappal ezelőtti állapotokhoz képest. Szeptember 1-jéig megvárják, hogy összegyűljenek a pályázatok és akkor indulnak el a helyszíni minősítések. Valószínűleg a kempingeknek csak bizonyos hányada fogja igényelni a védjegyet, bár Réfi Antal nem tudja elképzelni, hogy egy szálláshely ne lássa be, a minősítés megléte csak előnnyel jár.
Ez a moratórium a végső
A három másik típusban (szállodák, panziók, közösségi szálláshelyek) az átállás időpontja 2012. július 1. lesz, hogy ezek esetében is legyen kellő idő a nemzeti tanúsító védjegyek kialakítására. Eddig az időpontig pedig számukra is meghosszabbítják a régi minősítések használatának lehetőségét.
Továbbra is nyitott, hogy a szállodák esetében a védjegykérdés a Hotelstars Union rendszer nemzeti védjegyként való átvételével valósul-e meg. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége mindenesetre jó hátszelet kapott a sport- és turizmusbizottság honatyáitól a Hotelstars Union hazai rendszerének júniusi, sikeres bizottsági prezentációját követően.
A tárgyalások javában folynak a két másik, hiányzó területet érintő nemzeti tanúsító védjegyek kialakításáról is. Az eredmények lapzártánkkor még nem voltak publikusak. Információink szerint egyébként a közösségi szállások minősítési rendszerének kidolgozásával a Magyarországi Ifjúsági Szálláshelyek Szövetsége csaknem elkészült, míg a panzióké gyakorlatilag el sem kezdődött.
Wagner Zsuzsa