Az idén 20 éves Magyar Fürdőszövetség 2010-ben újjászervezett elnöksége lassan két éve regnál, Vancsura Miklós ügyvezető elnök vezetésével. A szakember, aki egyúttal a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdő igazgatója és nemrégiben Hévíz Díszpolgára címet kapott, cseppet sem könnyű időszakban vette át elődjétől a stafétabotot. Az eltelt közel két évben csaknem minden területen megújult a szövetség munkája.
Már mandátumuk kezdetén célul tűzték ki, hogy egyfajta szakmai műhelyként valós választ tudjanak adni a napi problémákra a fürdő- és orvos-szakmai, illetve műszaki kérdések megvitatásával és felkarolásával, a jogszabályalkotásban történő következetes érdekérvényesítéssel, a lakosság, a fürdővendégek jobb kiszolgálásának elősegítésével. Feladatuknak tekintették a magyar fürdőkultúra márkaépítését is. A szerteágazó szövetségi program a 2010-es szervezeti átalakulások után 2011-ben kapott lendületet. Az egyes területek munkáját továbbra is a szakbizottságok végzik, s új, agilis főtitkár is munkába állt Juhász Szabolcs, az Aquaworld Élményfürdő fürdőigazgatója személyében – idézi fel Vancsura Miklós.
Olyan számottevő szakmai szervezetekkel kötöttek stratégiai együttműködést, mint a Magyar TDM Szövetség (MTDMSZ), a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége (TUTSZ), a Turisztikai Menedzserek Szövetsége (TMSZ), Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület (MEME), természetesen a korábbi kapcsolatok megtartása mellett. A Magyar Turizmus Zrt.-vel is több közös akcióban vesznek részt, mint például tavasszal a Víz Világnapja, augusztusban a Strandok Éjszakája vagy októberben a Magyar Fürdőkultúra Napja. Az ÁNTSZ-szel közösen pedig egy fürdőkatalógust készítenek elő.
Szintén fontos lépés volt, hogy megerősítették a kormányzati kapcsolatépítő és lobbitevékenységüket is, így mind a védjegyrendszer bevezetése körüli tárgyalások során, mind a SZÉP-kártya vagy a formálódó turizmus-vendéglátás törvény kapcsán kikérték a szövetség véleményét is. Időközben le is zárultak a tárgyalások a fürdők nemzeti védjegyrendszerének bevezetéséről a nemzetgazdasági tárcával (Lásd cikkünknek a 29. oldalon – a szerk.).
A SZÉP-kártya a fürdők számára egyelőre nem hozta a remélt piaci élénkítő hatást. Ennek oka, hogy a felhasználók nincsenek kellően tisztában azzal, hogy fürdőbelépő csak a rekreációs „zsebből” vásárolható, s nem értik azt sem, hogy ha fürdőben használhatják, akkor uszodában miért nem. Épp ezrét a szövetség a fürdők szempontjából az egyes zsebek átjárhatóságát tartaná kívánatosnak.
Fontos eredmény viszont, hogy idén végre a korábbi 4 milliárdról 4,2 milliárdra emelkedett az OEP-keret, s ennek összege várhatóan jövőre is megmarad.
A MFSZ számos uniós jogszabályt fordított le műszaki, technológiai, környezetvédelmi témákban, melyek így könnyebben hozzáférhetővé váltak a szakma számára. Szintén a szövetség közbenjárása nyomán indult el fürdőüzemeltető szakirányú OKJ-s képzés előkészítése is tavaly, az orvos szakbizottság pedig kutatásokat, balneológiai szakanyagokat készített.
Legutóbbi fejleményként pedig megújult a szövetség weboldala. Ezzel a nagyközönség felé kívántak nyitni, az oldalt ezért fürdő- és szolgáltatáskeresővel, illetve számos egyéb interaktív funkcióval bővítették. Minden szolgáltató maga töltheti fel és módosíthatja saját adatait, és a rendszer arra is képes, hogy segítségével a későbbiekben közös kártyarendszert vagy beszerzést bonyolítsanak.
Nemzetközi porondon
A szövetség újragondolta nemzetközi tevékenységét és az abban rejlő lehetőségeket is. Várhatóan ismét aktívvá válik a 10-11 európai ország fürdőit tömörítő ESPA szervezet, melyben a magyarok a hazai minőségbiztosítási és a védjegyrendszert mutatnák be, öregbítve a magyar balneológia és egészségturizmus hírnevét. Az elképzelések között egy Kárpát-medencei szövetség megalakítása is szerepel, ennek első lépéseiről már az őszi, jubileumi közgyűlésen be tudnak számolni. Azt is szeretnék elérni, hogy a Visegrádi Négyek együttműködésén belül a fürdőkultúra jelentősebb szerepet kapjon a marketingben, megjelenésekben. A kiterjedt nemzetközi kapcsolatok ápolásával a közeljövőben külön alkalmazottat szeretnének megbízni – tájékoztatott Vancsura Miklós ügyvezető elnök.
Vancsura Miklós hangsúlyozza: azon túl, hogy igyekeztek minél szerteágazóbb módon megvizsgálni a költségtakarékossági lehetőségeket, a jövőben a hatékonyságnövelésre és a bevételszerzésre is nagyobb figyelmet kell majd fordítaniuk. Megoldásként a fürdőknek érdemes lenne megfontolniuk, hogy területükön saját szálláshelyeket létesítsenek. Ezek a hazai trendek és a számok alapján minden bizonnyal eredményesen üzemelnének, segítségükkel jobban ki lehetne használni a fürdők egyébként ingadozóan leterhelt gyógyászati kapacitásait, és több ezer munkahely is létesülne. E fejlesztésekhez viszont a fürdők további állami vagy uniós támogatásokra számítanak, ehhez most jó lehetőséget teremthet kezdetként az „Egészségturizmus szolgáltatásainak fejlesztése a konvergencia régiókban” című, napokban megjelent pályáza, egy hasonló jellegű kiírás megfogalmazását, már 2010-ban kezdeményeztek.
A másik kérdéskör a nyugat-dunántúli fürdők ügye, melyek jelenleg az alföldi fürdőknél jóval kevesebb pályázati forrásokat vehetnek igénybe, miközben olyan Ausztriai, Szlovákiai, Szlovéniai versenytársakkal kell „megküzdeniük”, ahol lényegesen nagyobb támogatásokkal történtek a fejlesztések, és a csatlakozást követően jönnek a horvátok is.

Arra a felvetésre, hogy mit gondol arról az időnként szárnyra kapó hírről, hogy államosítanák az önkormányzati tulajdonú fürdőket, Vancsura Miklós elmondta: minthogy korábban az önkormányzatok komoly anyagi vállalásokat tettek fürdőikkel kapcsolatban, illetve, mivel valamennyi létesítmény eltérő adottságokkal rendelkezik, üzemeltetésük pedig szerteágazó szaktudást igényel, nehéz elképzelni, hogy egy hirtelen döntéssel központosítanák a működtetésüket. Mindazonáltal, ha a kormányzat az adósságok csökkentése érdekében ilyen lépésre szánná el magát, a szövetség kész az állammal gyors, operatív és azonnali szövetséget kötni ezek működtetésére, az ezzel kapcsolatos szakmai kérdések elemzésére, optimalizálásra, hatékonyságuk növelésre.
N. A.