A Gazdasági Rádió augusztus 9-i műsorában egyebek mellett szól lesz a hazai és az adriai vitorlázásról, mint a magyar üzletemberek kedvelt szabadidős tevékenysége. A telefonban Ruják István, a Magyar Vitorlás Szövetség kommunikációs vezetője osztja meg gondolatai a hallgatósággal.
Ezt követően a magyarok egyk legkedveltebb úti céljának számító Horvátország turizmusáról beszél Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Hivatal képviseletvezetője.
Mint ismert, a műsor minden héten csütörtökön, fő műsoridőben, 17.15-18.00 óra között jelentkezik majd, az ismétlésre pedig szombatonként 17.15-18.00 óra között kerül sor.
Csak a legjobbat – heti országos programajánlatok
Budapest / tánc
Elsöprő erejű világot járt produkciónak ad otthont augusztus 12-én a Papp László Budapest Sportaréna. A világhírű Ukrán Állami Népi Együttes, a Virsky 10 év után ismét hazánkban vendégszerepel. Az idén 75 éves (84 főből álló) együttes, melyet az ukrán koreográfus, Pavel Virsky alapított 1937-ben a világ bármelyik pontján megtalálja az utat az emberek szívéhez: produkciójuk szenvedélyes, látványos és izgalmas. A táncosok szakmai tudása, a lebilincselően kreatív koreográfia, a színpompás kosztümök, világszerte elkápráztatják a közönséget. (Az előadás este 8 órakor kezdődik; a budapesti műsort vidéki előadások előzik meg: augusztus 3-án Siófokon, 4-én Tatán; 5-én Győrben, 7-én Szegeden, 8-án Kecskeméten, 9-én Egerben, 10-én Nyíregyházán és 11-én Székesfehérváron lép fel az együttes.)
Budapest/ koncert
Az Erzsébet téri Akvárium Klubban augusztus 14-én sajátos stílusú amerikai formáció, a Listener ad koncertet este 8 órától. "Talk Music"-nak nevezett zenéjük első hallásra a nem olyan, mint a rádiókban pörgő megszokott zenék stílusa. A 2002-ben alakult észak-karolinai duó zsigeri szenvedélyét, egészen mélyről előtörő fájdalmait és emlékeit hol szavalva, hol suttogva, néha ordítva önti szavakba zenei kíséret mellett.
A Listener előtt az örmény testvérpárból álló Wattican Punk Ballet lehengerlő geg-tánc-punk előadása melegíti be a közönséget. Zenéjükben megannyi különös elem keveredik: találunk benne pszichedelikus rockot, táncos punkot, pop hatásokat. Színpadi megjelenésük performanszhoz hasonlít, szinte minden egyes számban más és más hangszeren játszanak.
Vidék / hagyomány
A 18. századi barokk ünnepségek hangulata elevenedik meg a Gödöllői Királyi Kastély leglátványosabb programján augusztus 11-12-én. A XI. Barokk Kastélynapokon hagyományosan Mária Terézia királynő látogatására emlékeznek, aki 1751-ben, a kastély-építtető főúr, Grassalkovich Antal meghívására érkezett, és fényes ünnepségekben gazdag, rendkívüli pompa közepette töltött két napot Gödöllőn. A sokszínű hétvégi program – köztük huszárbemutató, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar koncertje, francia vásári bábjáték, kosztümös játékok, kiállítás, kézműves vásár, népi játékpark – központi helyszíne a korhűen felújított Kastélypark lesz, melyet a felnőttek hintón, a gyermekek pónilovon járhatnak körbe.
Vidék / fesztivál
Világhírű zenészek és táncosok az Alföld szívében, vagyis a III. Örökzöld Tisza Fesztivál várja a nagyérdeműt a Martfűre augusztus 15-19. között. A fesztivál egyedi hangulatát nemcsak a vadregényes Tisza-parti helyszín, hanem a Martfű Termál SPA-hoz tartozó kempingben kialakított belső tó színpada és az ötnapos, ingyenesen látogatható fesztivál sokszínű, családos és gyermekes programkínálata is biztosítja: lesz fogathajtó verseny bemutatókkal, horgászverseny, gyermek és sportversenyek, esténként a gasztronómiai jegyében bor és pálinkaház. A III. Örökzöld Tisza Fesztiválon a humorról a L’art Pour L’art Társulat, a pörgős léptekről Catherine Gallagher részvételével ír táncbemutató, valamint a hazai Tisza táncegyüttes, a zenéről a Csík zenekar Presser Gáborral, a Benkó Dixieland Band, Lajkó Félix valamint a Szolnoki Szimfonikusok gondoskodik, de a Padlás című darabbal a musicalek világa is a néző elé tárul.