A Ryanair novemberig még elfogadja a papír alapú beszállókártyákat.
A Ryanair korábban úgy tervezte, hogy ez év májusától megszünteti a nyomtatott beszállókártyát. Most azonban úgy döntött az ír fapados, hogy novemberre halasztja az elektronikus beszállókártyák kötelezővé tételét.
A légitársaság november 3-tól már csak mobiltelefonon vagy más elektronikus eszközön fogadja el a beszállókártyákat, amelyeket legalább az utazás fő foglalójának a légitársaság applikációjában kell igényelnie, de azután messenger-szolgáltatásokon keresztül is továbbíthatja azokat az utastársainak.
A Ryanair szerint az utasok 80 százaléka már most is az alkalmazást használja a beszállókártya generálásához.
A légitársaság tavalyi bejelentése médiaértesülések szerint már az Egyesült Királyságban is az ügyfelek tiltakozásához vezetett, mivel nem mindenki rendelkezik okostelefonnal vagy hasonló eszközzel, ezenkívül a készülékek meg is hibásodhatnak, vagy lemerülhet az akkumulátoruk. Egyes célrepülőtereken, például Törökországban vagy Marokkóban ráadásul a hatóságok megkövetelik a nyomtatott beszállókártyákat.
A Ryanair célja, hogy a világ első papírmentes légitársaságává váljon. Egy közleményük szerint az elektronikus beszállókártyákkal évente több mint 300 tonna hulladékot meg lehetne takarítani.
A társaság jelenleg különdíjat számít fel, ha az utasok nem maguk jelentkeznek be elektronikusan, hanem a repülőtéri pultok személyzetét veszik ehhez igénybe. A légitársaság közlése szerint novembertől várhatóan már semmilyen díjat nem számolnak majd fel a repülőtéri becsekkolásért, és azoknak a már becsekkolt utasoknak, akiknek a telefonja tönkrement vagy üres, ingyen fognak segíteni – írja az aero.de.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Száműzi a készpénzt a fedélzetéről a Wizz Air
Az utasok problémamentes és gyors fizetési megoldások közül választhatnak a fedélzeti termék vásárlása esetén.

