Csütörtökön három ember, köztük egy légitársaság pilótája vesztette életét a Rijád nemzetközi repülőterét ért támadásokban – közölte Szaúd-Arábia, miután a jemeni húszik magukra vállalták a létesítményt célzó sorozatos csapásokat. Szombaton további támadás érte a repülőteret, és lövedék csapódott a királyság keleti részén lévő Dammám nemzetközi repülőterébe is.

A szaúdi polgári légiközlekedési hatóság közlése szerint csütörtökön két rakétatámadás érte a szaúdi főváros repülőterét és az ott tartózkodó Saudia légitársaság egyik repülőgépét, ami „három állampolgár mártírhalálát” okozta.

A nemzeti légitársaság pénteken megerősítette, hogy a King Khalid nemzetközi repülőtéren történt incidensben életét vesztette a gép kapitánya, Hamoud Ali Alkalthami. A társaság „mély szomorúságának” és „őszinte részvétének” adott hangot, és közölte, hogy „emlékét mély tisztelettel és megbecsüléssel őrzi”.

A csütörtöki rakétacsapások miatt a szaúdi fővárosban állomásozó diplomatáknak helyben kellett óvóhelyet keresniük, a nemzetközi iskolák pedig rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be, miközben robbanások visszhangoztak a városban.

A rijádi King Khalid nemzetközi repülőtéren számos járatot késleltettek vagy töröltek, a repülőtér pedig hangsúlyozta annak „szükségességét”, hogy az utasok indulás előtt felvegyék a kapcsolatot a légitársaságokkal.


A királyság polgári védelmi hatósága azt is közölte, hogy az elfogott rakétákból származó „törmelék” megrongált egy óvodát és egy egészségügyi komplexumot Rijádban. Nem számoltak be esetleges áldozatokról, és a károk mértékéről sem adtak tájékoztatást.

Viszonylag ritka, hogy a szaúdi hatóságok elismerik: civil célpontokat is találat ér. Az elmúlt hetekben alig adtak ki közleményt a húszi támadásokról – írja a Euronews.

Frissítés:

Szombaton újabb támadás érte a rijádi King Khalid Nemzetközi Repülőteret. A támadásnak a szaúdi légi hatóságok szerint legkevesebb 12 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje van, és úgy tudni, több sebesült állapota súlyos.

A szaúdi polgári légiközlekedési hatóság azt közölte, hogy a halálos áldozatok között négy szaúdi és nyolc külföldi állampolgár van. A jemeni húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció katonai szóvivője a húszikat tette felelőssé a támadásért, és nyílt háborús bűncselekménynek nevezte azt.

Turki Al-Máliki az X-en közzétett bejegyzésében határozott választ ígért a támadásra, emellett tudatta azt is, hogy a rijádi incidens mellett lövedék csapódott a királyság keleti részén lévő Dammám nemzetközi repülőterébe is.

A hatóságok hozzátették, hogy a károk felmérése jelenleg is tart, a légikikötő működését pedig egy időre fel is kellett függeszteni. A támadást Donald Trump amerikai elnök elfogadhatatlannak nevezte, Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a halottak között amerikai állampolgárok is vannak.

Több mint egy évtizede a mostani volt a legsúlyosabb támadás a királyság területén. Bár az Irán-barát húszi lázadók egyelőre nem jelentkeztek a támadás elkövetéséért, az utóbbi hetekben több támadást is intéztek szaúdi célpontok ellen, a többi között rakétával és drónokkal támadták a déli térségben fekvő Abha és Dzsazán repülőterét is – írja a HVG.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Flydubai-incidens: Nem ellenőrizték a berepülő külföldi pilótákat az izraeli hatóságok

A történteket biztonsági szempontból Izraelben úgy kezelik, mintha sikeres merénylet történt volna.