Jövőre elkezdődhet Budapest Keleti, Nyugati, Déli és Kelenföld vasúti állomások, valamint Debrecen, Győr és Szeged pályaudvarainak felújítása és funkcióbővítése – közölte a MÁV. 

Az állomásmegújítási pályázat nyerteseit még idén kihirdetik. A hét nagyállomáshoz kapcsolódóan külön-külön gazdasági társaságok jönnek létre, ezek írják majd ki és bonyolítják le az eljárásokat, majd alapítanak a győztes ajánlattevőkkel közös társaságokat.

A külső befektetők csupán ezekben szerezhetnek részesedést, állami vagyonhoz nem jutnak – hangsúlyozták.

 

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-csoport a közlemény szerint azért írt ki új pályázatot, mert jóval több fejlesztési szándék és képesség látszik, mint amennyit a korábbi határidőig pályázati anyagban be lehetett volna nyújtani.

A koncepciók az új országos felhívás formai feltételeinek módosítása után felhasználhatóak a továbbiakhoz.

A helyi szintű fejlesztési lehetőségek továbbra is nyitottak, folyamatosan várják a hasznosítási ötleteket a busz- és vasúti állomások épületeire – tették hozzá.

(Nyitókép: Keleti pályaudvar / Fotó: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Újabb pályázati köre lesz a MÁV állomásfelújítási programjának

A korábbi pályázati fordulóban három kategóriában 62 helyszínre több mint 49 fejlesztési ötlet érkezett.