Január 14-én, az ötcsillagos Hotel Divinusban zajlott a debreceni szállodaigazgatók immár hagyományos évnyitó szállodaigazgatói reggelije. Az eseményen részt vett Széles Diana turizmusért is felelős alpolgármester és Tóth-Megyesi Enikő a VisitDebrecen turisztikai igazgatója is.
Az esemény koordinátorától, a Hotel Lycium igazgatójától, Szerdi Zsuzsannától kapott információ szerint valamennyi szállodaigazgató növekedésről számolt be. Az egész várost nézve 2024 első 11 hónapjában a vendégéjszakák száma meghaladta a 634 ezret, ami 19%-kal magasabb, mint a 2023-as év ugyanezen időszakában.
Az egyes szállodák úgy értek el forgalomnövekedést, hogy 2023-ban, illetve 2024-ben nyitotta meg kapuit három négycsillagos szálloda, az Interhotel Debrecen, az Urban Hotel és a Hilton Garden Inn, valamint, felújítás után újra megnyílt a korábbi Hotel Óbester, most Hotel Debrecen. Ezzel jelenleg a belvárosban 8 színvonalas szálloda összesen 530 szobát kínál, ami 2,5 szeres szobaszám emelkedést jelent az elmúlt 3 évben.

2025-ben várhatóan piacra lép a Nagyerdei övezet szélén a háromcsillagos Stay-Loft Hotel 114 szobával és várhatóan májusban nyit a Debreceni Repülőtér mellett épült Ibis Styles Hotel 73 szobával és 20 apartmannal.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a jelenleg próbaüzemben működő BMW gyár idén várható teljes indulásának köszönhetően nem csak az üzleti utazók száma nőhet jelentősen, hanem a szabadidős–, sport– és konferenciaturizmus is jelentős forgalomnövekedést hozhat.
A megbeszélésen szóba kerültek a debreceni légijárat fejlesztési törekvések. A jelenleg is üzemelő londoni járat mellett tervezik újraindítani a larnakai, a burgaszi és a római járatot, valamint hamarosan publikus lesz még két desztináció bekapcsolása.

A jövőben több fejlesztés várható
Az ülésen szóba kerültek azok a városi fejlesztések is, amelyek a turizmust közvetlenül vagy közvetetten érintik majd.
A Debrecen 2030 Város- és Gazdaságfejlesztési Programban megfogalmazott fejlesztések között napi renden van az Intermodális központ megvalósítása a főpályaudvar és az autóbusz-végállomás integrálásával, melynek része a repülőtér gyors elérhetőségének megvalósítása.
Folyamatban van a Debrecent elkerülő körgyűrű keleti részének megvalósítása. Szintén napirenden van a belvárosi környezet megújításának 2. üteme, mely a Kölcsey központ – Modem – Hotel Lycium**** multifunkcionális komplexum és a Déry múzeum közötti Baltazár Dezső teret és környékét érinti. Szó van a korábban már megújult Dósa Nádor tér további fejlesztéseként egy olyan kulturális központ létrehozásáról, amely magába foglalna előadó- és koncerttermeket, vendéglátó- és szálláshelyet, valamint az azokat kiszolgáló tereket.
KAPCSOLÓDÓ
Retró hangulatú szálloda épül Debrecenben, ilyen lesz – videó
A 114 szobás hotel szobáit már évekre előre lekötötték.
